03.- rész

Sziasztok! :)
Borzasztóan gyorsan telnek a hetek, de legalább feltehetem a harmadik részt. Annyira nagyon nincs hozzáfűznivalóm, szóval nem is húzom az időt, remélem tetszeni fog.
Jó olvasást! :)
Nonci.xx

Idegen dobozok, tele ismeretlen emberek ismeretlen holmijaival. Nem tudtam mit vállalok, mikor három napja felhívtam a managemantet, hogy készen állok a banda társaságára, s most minden délután nevekkel ellátott dobozok érkeznek hozzám. A szobákat a névvel felcímkézett csomagok sorrendjével válogatom ki, ha nem tetszik nekik, majd cserélnek, nekem egyelőre az a legfontosabb, hogy ne legyenek a dobozaik láb alatt.
Az első nap 'Liam' feliratú dobozok érkeztek, és mikor már azt hittem, hogy sikerült mindent felcipelnem a szobájába, ismét csengettek, egy újabb kört rám bízva. Először a kimerültségre fogtam, hiszen aznap nem voltam a helyzet magaslatán, de a futár, aki igencsak jól nézett ki, nevetve biztosított, hogy jól látok. A 'Louis' címkés dobozokat a következő szobába cipeltem, miután elutasítottam az ajtóban ácsorgó fiú segítségét. Aznap éjszaka abban a szobában aludtam el, így nem ért nagy meglepetés, mikor reggel kimerülten, beállt nyakkal a padlón ébredtem.

Sosem kerültem még olyan helyzetbe, hogy reggel kelljen zuhanyoznom. Sietnem kell! Traktálom magamban, miközben igyekszem csurom vizesen bejutni a szobámba, és magamra aggatni néhány ruhát. Sosem fürödtem még ilyen gyorsan. Próbálok nem sokat időzni a szekrény előtt, így elvetem az ötletet, miszerint szoknyában megyek iskolába.
Péntek lévén nem fordítok túl sok figyelmet a tanulásra, amúgy is könnyű óráim lesznek, és az utolsó kettő, tanár hiány miatt elmarad, ezért a délutánt ismét pakolással töltöm.
Mikor haza érek, a szürke teherautó már az albérlet előtt áll, s amikor látótávolságba kerülök, a szokásos fiút is észreveszem, aki vigyorogva száll ki a kocsiból. Köszönök neki, majd kinyitom a kaput, és előre engedem, hogy az ajtóban lepakolhasson, amíg ledobom a táskámat, majd hozzá is látok Niall holmijainak beköltöztetéséhez.
- Ne tervezz semmit holnapra. Majd találkozunk! - vigyorog, mielőtt távozna.
- Micsoda? - kérdezem, először nem értem miért mondja ezt.
- Délután szállítom le a következő adagot, és ha minden igaz, holnap két embernyi cuccal jövök - pillant a papírjára, én pedig fejben kimatekozom, hogy ezzel el is fogynak a bandatagok, és nem kell több időt a dobozaik cipelésével bajlódnom. Bólintok, s miután elköszön, bezárom a bejárati ajtót.
Másnap délután valóban a maradék két tag dobozai érkeznek. Először 'Harry' aztán 'Zayn' cuccai. Kis cetlikkel jelölöm meg az ajtókat, hogy biztosan ne keverjem össze őket, s mikor végzek, már csak remélni tudom, hogy pár napot pihenhetek mielőtt megjelennek.

Csütörtökön, késő délután érek haza, és az első dolog amit észre veszek az az, hogy öt táska foglalja a helyet a bejáratnál, hozzájuk pedig öt másik srác tartozik, akik a fűben heveredtek le. Nem félnek a lesifotósoktól, ez egy olyan környék, ahol illegális fotót készíteniük, ezért ezt a lehetőséget ki is használják.
A vaskapu nyikorgó zajára mind felkapják a fejüket, nekem pedig elszáll a bátorságom, amit az elmúlt pár percben összeszedtem. Jól néznek ki az tény, de nem szeretnék olyan lenni, aki egyből a lábaik előtt hever, és felkínálja magát nekik, biztos minden nőnemű lény ezt csinálja, és nem utolsó sorban, ők úgyis megkaphatnak bárkit, én pedig tudom, hogy ez a bárki nem én leszek. Feltápászkodnak és sorba állnak, amíg eljutok hozzájuk.
- Te ki vagy? - kérdezi a hosszabb barna hajú.
- Dakota - mondom, s a hangomból tisztán kivehető az értetlenség.
- És te mit csinálsz itt? - érkezik egy másik kérdés a hátam mögül.
- Itt lakom - felelem egyhangúan, majd a kulcsot a zárba helyezem, s miután elfordítom azt, lustán belököm az ajtót. Meg sem állok a nappaliig, aztán csodálkozva veszem észre, hogy mögöttem öt fiú áll felsorakozva, táskákkal, akár a pingvinek.
- Ne haragudj, azt hittük egyedül fogunk itt lakni - kér bocsánatot az első fiú, a fejem felett pedig képzeletbeli kérdőjelek jelennek meg. Kizártnak tartom, hogy egy ennyire megszervezett dologból pont ezt az információt hagyták ki, vagy, hogy nem furcsállták azt sem, hogy a bejárati ajtó zárva van, és senki sincs itt nekik, hogy kinyissa, szabad bejárásúvá téve ezzel a lakást.
- Harry vagyok - a hosszú hajú kezét nyújtja felém, majd hirtelen a látóterembe egy szőke srác jelenik meg.
- Niall vagyok - a mosolya édes, gondolom, miközben próbálom az arcához kötni a nevét.
- Liam - kerül elém egy barna hajú fiú, s mikor Louis is bemutatkozik, már előre tudom, hogy bár nem hasonlítanak, keverni fogom őket.
- Zayn - a fekete hajú srác nem nyújt kezet, és mondhatni csupán addig pillant rám, amíg elmondja a nevét. - Késtél - mondja alig hallhatóan.
- Zayn - a mellette lévő barna hajú fiú vállon üti, miközben szigorú pillantással néz rá.
- Ne haragudj, iskolában voltam - morgom. - A cuccaitokat a szobáitokba vittem.
- Te turkáltál a holmijainkban? - förmed rám az egyikük, mire értetlen arccal meredek rá.
- Múlt héten majdnem mindennap egy futár, a neveitekkel ellátott dobozokat hozott ide. Egyikbe sem néztem bele, csak felcipeltem őket az emeletre, szobánként rendezve - válaszolom viszonylag nyugodt hangnemben. Már most érzem, hogy ezzel a fiúval nem fogok jól kijönni.
- Ne foglalkozz vele, nehezen nyílik meg mások előtt - mondja azt hiszem Liam.
Mindegyiküket végig mérem, és már most bánom, hogy Zayn került a mellettem lévő szobába, ha ezt megtudja biztosan cserélni akar majd valakivel.
Az említett fiú eltűnik köreinkből, ezért úgy döntök kiosztom a szobákat, és megmutatom a fontosabb helyiségeket is.
Elsőnek indulok fel a lépcsőn, mikor azt hiszem Louis lép mellém. Alaposan szemügyre veszem, hogy a későbbiekben megkülönböztethessek mindenkit mindenkitől. Ujjatlan fekete felsőt visel, szintén fekete nadrággal, a haja barna, a tetoválásaiban pedig van valami ami megfog. Már első ránézésre szimpatikusnak tűnik, a szarvas tetoválásával pedig egyenesen a szívembe lopja magát.
- Kérdezhetek valamit? - szólal meg, mikor felérünk az emeletre.
- Most is azt teszed - válaszolom, ahogy a szobájához irányítom. Minden ajtón egy cetlit hagytam, hogy elsősorban tudjam kinek hova pakoltam le a dobozait, és azért is, hogy tudjam, melyikük hol lakik.
- Miért nem kérdezted meg, hogy kik vagyunk, egyáltalán miért nem lepődtél meg? - a kérdése jogos. - Nem mintha baj lenne, csak tudod, nekem ez az egész fura.
- A helyzet egyszerű, amíg a managemantetek meg nem látogatott, nem tudtam róla, hogy kik vagytok, lehet, hogy hallottam már tőletek pár zenét, vagy láthattalak titeket valamelyik újságban vagy tévécsatornán, de az információkészletem rólatok egyenlő a nullával. Egyébként veletek ellentétben én tudtam, hogy jönni fogtok, és ha most nem haragszol beszélnem kell azzal a mogorva társatokkal, aki a jelek szerint nem nagyon kedvel engem - válaszolom, és még mielőtt bármit is mondhatna, tovább megyek a folyosón, majd megállok az utolsó előtti szoba előtt. Az ajtó nyitva, de ez hiába az én lakásom, a szoba már az ő területe, és nem hiszem, hogy szerezhetnék nála jó pontot azzal, ha már az első nap rátörök. Kopogok az ajtón, s miután megkapom az engedélyt, belököm az ajtót.
- Miben segíthetek? - kérdezi, miközben fel sem néz a matatásból. Fekete haja tökéletesen be van lőve, ő is, mint Louis, fekete nadrágot, és fekete felsőt visel. Azt hittem legalább az öltözködésük segít majd a megkülönböztetésben. Nem néz fel, de tudom, hogy tisztában van vele ki látogathatta meg.
- Honnan tudtad, hogy én vagyok? - bukik ki belőlem az első kérdés még a mondandóm előtt.
- A fiúk nem szoktak kopogni, csak berontanak.
- Nem akarlak zavarni, tudom, hogy nem kedvelsz, csak szólni szerettem volna, hogy a melletted lévő szoba az enyém. Ha ez ellen bármi féle kivetni valód van, vagy csak nem tetszik a szoba, valakivel nyugodtan cserélhetsz. A többieknek már mondtam ezt a lehetőséget, mikor eltűntél - hadarom a lehető leggyorsabban, kimerült vagyok, és nem érzem azt, hogy veszekednem kéne egy hozzám hasonló emberrel. Zayn első ránézésre nem tűnik emberbarátnak, ahogy én sem tartom magam annak, de kitudja, lehet pár hét után ő lesz majd a legjobb barátom, ami most így nevetségesnek is tűnhet. Nem várom meg a válaszát, hátat fordítok, és úgy döntök megnézem a többieket,  hátha szükségük van egy kis segítségre.
- Dakota, várj! - kiált utánam, és ez eléggé megdöbbent.
- Valami baj van?
- Ne haragudj, ha bunkó vagyok, nem szándékosan teszem, csak mostanában összegyűltek a dolgok a fejem felett, és nem utolsó sorban azt sem akarom, hogy azt hidd utállak, csak azért mert rossz időket élek meg - szinte alig hallom a szavait, és nem is akarom elhinni.
- Rendben van, én nem haragszom - válaszolom egy erőltetett mosollyal az arcomon. - Ha szükséged van valamire, vagy ha beszélgetni szeretnél nyugodtan szólj, itt leszek - tájékoztatom, majd magára hagyom, miközben el sem hiszem, hogy ezt mondtam.
Az este folyamán úgy tűnik mindenkinek sikerül berendezkedni, és nincs gond a szobák beosztásával sem. Mikor vacsorát főzök, Liam és Harry besegítenek, a többszöri visszautasításom ellenére is. A segítségükkel előbb végzek, és ezalatt az idő alatt őket is megtudom figyelni. Liam barna hajú, farmert és egy fehér pólót visel, amivel kitűnik a többiek közül. A kézfejeit is tetoválások borítják, amit ugyanúgy felfedeztem már Zayn kezén is. Szeretem a tetoválásokat, de ezen a testrészen nem tudom elviselni, kicsit bántja a szemem, olyan, mintha a kezük mindig piszkos lenne. Az arca kellemes mosolyt áraszt, ő volt az, aki leszidta Zaynt, mikor hazajöttem. Harry szűk nadrágot visel, talán szűkebb, mint az enyém, és hozzá fura mintás inget vett fel, ami nincs teljesen begombolva. Először furának tűnik, de mire végzünk a főzéssel már teljesen megszokom. Szemet szúrnak az érdekes tetoválásai a mellkasán, ahol két madár, alatta pedig egy hatalmas pillangó pihen, a karján lévő minta pedig egy meztelen sellőt ábrázol. Sokáig bámulhatom, mert észreveszi, és megszólal.
- Hülyeség, nem? - nevet fel, majd a másik kezével a hajába túr.
- Ha neked tetszik, csináld nyugodtan. Nincsenek ellenemre a tetoválások, de nekem kicsit sok, hogy egy meztelen alakot viseljek a karomon.
- Tudom, azóta már én is megbántam, és úgy döntöttem, hogy abba is hagyom ezt a tetoválós dolgot. Amennyi hülyeséget magamra varrattam már, nem kell több - a hangja mély, és rekedtes, egyből kiszúrom, hogy ő lehet a lányok kedvence.
Utolsónak Niall marad, aki szőke hajával, és tiszta bőrével kitűnik a többiek közül, mégis átlagos. Vacsora után sokat beszélgetek vele. Segít lepakolni az asztalt, és nem hagy magamra a mosogatáskor sem. Kedvesnek tűnik, van valami a mosolyában, és a szerénységében, ami megfog.
Este mikor lefekszem, már előre tudom, hogy jó döntést hoztam azzal, hogy elfogadtam a társaságukat, kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő, hiszen a jó dolgokból könnyen alakulhatnak borzalmas dolgok is.