2016. szeptember 10., szombat

07.- rész


Sziasztok! :)
Először is bocsánat, hogy megvárakoztattalak titeket. Azt hittem, hogy egy kicsivel több időm lesz, és előre megtudom írni a részt, hogy aztán itthon kevesebb dolgom legyen vele, de ez nem jött össze, ezen kívül pedig elkaptam egy jó kis náthát a szobatársamtól, ami kicsit hátráltat a dolgaimban. Most viszont itt vagyok, a rész kicsit rövid, és valószínű tele van hibákkal, de most sajnálatos módon csak erre futotta az erőm,nagyon remélem, hogy mindezek ellenére élvezni fogjátok.
Jó olvasást! :)
Nonci.xx 


Az utca korántsem olyan forgalmas, mint hittem. Gyorsan pakolom egymás után a lábaim, hiába igyekeztem, út közben mégis sikerült belebotlanom Louisba, aki kapva kapott az alkalmon, és minden lehetséges okot kitalált, hogy az utamba álljon, ezzel is húzva a drága időmet. Lassan már két hónapja lakunk együtt, így a fiúknak bőven volt ideje megtanulni azt, hogy mikor hol vagyok, vagy esetleg lehetek. Szerencséjükre ez nem volt nehéz feladat, ugyanis hétfőtől péntekig az iskola padját koptatom, dolgozni pedig két hetente járok, akkor is csak hétvégén. Általában szombaton és vasárnap kell bent lennem, viszont néha előfordul az is, hogy épp csak hazaesek az iskolából, aztán egy üzenet jelzi, hogy a pihenésre még nem igazán fordíthatom az időm, ezért csak gyorsan bekapok valamit, aztán rohanok is tovább, az albérletünktől nem messze levő kávézóba.
Szinte úgy esek be az ajtón, de nem keltek túl nagy feltűnést, hiszen a személyzeti bejáraton érkezem. Az órámra nézve konstatálom, hogy legalább még 10 percem van. Kényelmesen elsétálok az öltözőig, a táskámat a szekrényembe dobom, s a fehér felsőm is átcserélem egy másikra, amelyen a kis kávézónk logója díszeleg. Felhelyezem a névtáblám, s miután megigazítom a hajam, egy kis mosolyt erőltetve magamra, a főnököm keresésére indulok.
A pultban nagy a sürgés-forgás. Utálok itt lenni, ennél még a takarítást is jobban élvezem. A kis helyiség eszméletlenül gyorsan telik meg kávézni vágyó emberekkel, én pedig nem győzöm kiszolgálni őket. Borzasztóan vágyom hátra, a többiekhez, ahol jókat nevetve elszórakozhatok a kellemes italok kitöltögetésében, sőt néha még arra is marad időm, hogy díszítgessem is őket. Megszámolni sem tudom, hányadik papírpoharas kávét adogatom ki, mikor a felszolgáló lánynak lejár a műszakja, s a helyét nekem kell átvenni. A hetedik kör után, kezdek elfáradni, de amikor meglátom, hogy kinek kell kivinnem a kezemben tartott csészét, kicsit felélénkülök. Mire odaérek már nem tudom, hogy milyen érzelmek is kavarognak bennem, hiszen régóta nem beszéltünk, és az elválásunk sem volt valami kellemes, és nem utolsó sorban nem érzem magam kellemetlenül a társaságában sem, annak ellenére, hogy talán nem kellene ezt csinálnom.
- Dakota? - kérdezi hirtelen, mikor felpillant. - Te itt dolgozol?
- Igen - felelem, és már távoznék is, mikor elkapja a karomat.
- Kérlek, maradj még egy kicsit - kérlel, s a tekintetének nem tudok ellenállni.
- Ne haragudj, nem lehet. A főnököm megöl, ha meglát itt ücsörögni.
- Mikor végzel? - teszi fel a következő kérdést, és úgy tűnik nem fogja feladni.
- Két óra múlva - pillantok az órámra, s mikor egy elégedett mosolyt villant rám, magára hagyom, és visszatérek a pult mögé.
A percek kínzó lassúsággal telnek el, másfél óra múlva már csak pár ember marad, én pedig kihasználom az alkalmat, és a lehető leglassabban készülődni kezdek. Hat papírpoharat töltök meg forrócsokival, eltakarítok magam után, aztán átöltözöm, de a kávéillat még így is körbeleng. Igyekszem minden kis aprósággal is elszöszmötölni, és ez elég is ahhoz, hogy leteljen az a fél óra, én pedig boldogan hagyhatom a hátam mögött a kis kávézót.
Colin a főbejárat előtt vár rám, nem tart sokáig, amíg oda érek, bocsánatkérésként pedig az egyik forrócsokit a kezébe nyomom.
- Nem hiszem, hogy ilyen későn még kávéznom kellene - néz rám értetlenül, mire akaratlanul is elnevetem magam.
- Ez forrócsoki. Azért hoztam, mert megvárakoztattalak, és azért is, mert a múltkor olyan bunkó módon hagytalak ott.
- És a többi poharat is nekem szánod? - mutogat a kezemben lévő maradék poharakra, mire megrázom a fejem, s gondolkozás nélkül vágom rá a választ.
- Ezeket a lakótársaimnak viszem - csúszik ki a számon, és nagyon remélem, hogy nem kezdi el boncolgatni a témát, ugyanis borzasztóan hazudok.
- Lakótársaid?
- Igen, albérletben lakom, de ez most nem igazán fontos - motyogom az orrom alatt, miközben az agyam folyamatosan kattog valami témán, amivel elterelhetem a gondolatait erről. A pánik úgy söpör végig rajtam, mintha áramütés érne. Tudom, hogy nem tudja kik a lakótársaim, tudom, hogy nem fogom beengedni őt a lakásba, ezzel a fiúk kilétét védve, valami azonban mégis motoszkál a fejemben, és nem hagy nyugodni.
- Hogyan szerezted meg a telefonszámom? - teszem fel inkább azt a kérdést, amire egyszer már választ kaptam, remélve, hogy inkább elfelejti azt, amit ezelőtt mondtam.
- Nem emlékszel? - nevet fel, mire egy jóleső borzongás fut végig rajtam.
- Nem igazán - hajtom le a fejem, és inkább a cipőim orrát kezdem bámulni.
- Mikor félálomban felcipeltelek a lépcsőn, te nyomtad a kezembe a telefonod. Valamilyen Harryről magyaráztál, de nem értettem pontosan, hogy mit szeretnél, ezért inkább rád hagytam. Később, miután sikerült átöltöznöd, teszem hozzá egyedül, újra a kezembe nyomtad a telefonod, és követelted, hogy cseréljünk telefonszámot.
Az elszörnyedt arcomat látva még jobban felnevet, mint az előbb.
- Ne haragudj, álmomban szoktam hülyeségeket csinálni - szabadkozom, mire egy édes mosoly terül szét az arcán.
Különösen jól szórakozom Colin társaságában, s bár rövid utat teszünk meg, nagyon sok mindent megtudok róla, és pár információ morzsát én is elszórok neki.
- Nos örültem, hogy találkoztunk - vallom be neki, mikor az albérletünkhöz érünk.
- Remélem, hogy a későbbiekben is összefutunk majd - feleli, én pedig már nyitnám is ki a kaput, mikor megállít.
- Mi lenne, ha kicsit bemennénk hozzád? - kérdezi, én pedig hirtelen lefagyok.
- Sajnálom, de nem lehet. A lakótársaim nem nagyon szeretik, ha idegenek vannak nálunk - hebegem.
- Nem vagyok idegen.
- Számukra az vagy, és ami azt illeti, én sem ismerlek annyira.
- Akkor mi lenne, ha bemutatkoznék azoknak a titokzatos lakótársaknak, akik nem szeretik az idegeneket?
- Nézd Colin, nagyon bírlak, de van néhány dolog, amiről nem beszélhetek - hadarom, s mielőtt még bármit is mondhatna magára hagyom őt, és a megválaszolatlan kérdéseit. Gyorsan haladok a kis ösvényen, a bejárati ajtó kitárul előttem, de senki sem lép ki rajta, úgy tűnik valamelyik fiú igyekszik a segítségemre sietni, s mielőtt még oda érhetnék feltűnik, hogy az ajtó melletti ablak függönye megmozdul. Persze, hogy leskelődtek, valaki állandóan az ablakban szobrozik, és azt várja mikor jövök haza, ha már ők nem jöhetnek ki, ez már a szokásukká vált. Ebben az esetben viszont nem bánom. Belépek, s mikor Harry becsukja mögöttem az ajtót, felkapcsolja a villanyt is. Nem kell sok, hogy észrevegyem, a többiek egy egész erődöt vertek az ablak elé. A székek mellett, üdítős üvegek, és üres zacskók hevernek a földön. Nevetnem kell, ahogy elképzelem, ahogy itt ücsörögnek, és azt várják, hogy történjen valami.
- Kivel jöttél?
- Ő a barátod?
- Miért nem meséltél nekünk róla?
Már szinte fulladozom a kérdéseikben, azonban mégsem válaszolok, a konyhába igyekszem, és a pultra helyezem a még viszonylag meleg kakaókat. A fiúk, úgy ülnek körbe, mintha tábortűz lennék, s amíg a forrócsokijaikat iszogatják beavatom őket a részletekbe.
- Ő az a Colin, akiről pár napja meséltél? - Niall szemei elkerekednek, mikor felismeri a srác nevét, én pedig bólintok.
- És együtt vagytok?
- Nem, és ahogy kinéz a helyzet nem is leszünk.
- Én már annak is örülök, hogy nem hagytad magad - mondja Louis, mire kicsit meglepődöm. Ritkán látom őt komolynak, hiszen mindig ő az, akivel csak a hülyeségek miatt élvezzük egymás társaságát.
Egy halvány mosolyt eresztek meg feléjük, majd szótlanul csusszanok le a székemről. felsietek az emeletre, és meg sem állok a fürdőszobáig. Elmondhatatlanul fáradtnak érzem magam, és most mindennél jobban vágyom egy forró fürdőre és egy pihentető alvásra. Nem történt semmi sem, senki sem került veszélybe, én mégis úgy érzem, mintha egy hatalmas teher nehezedett volna a vállamra az elmúlt órák alatt.
Már alig bírom nyitva tartani a szemeimet, mikor felöltözve az ágyamhoz botorkálok. Fél szemmel ágyazok meg magamnak, s mint egy zsák, úgy dőlök be az ágyba. Talán, már át is adnám magam az álmok világának, mikor halk kopogást hallok. Az ajtó kinyílik, és a váratlan vendégem mellé egy kérdés is társul.
- Bejöhetek?

4 megjegyzés:

  1. Drága!

    Nem akartam egybe írni a hozzászólást az előző résszel, mert bevallom, még csak most sikerült elolvasnom.
    Aw, egy kis részem drukkolt Colinnak és a titkos forrócsokis találkának, de nem csalódtam Dakotában! Szerintem ő arra született, hogy az őrületbe kergessen mindenkit azzal, hogy hol közel enfedi magához a körülötte lévőket, hol megmászhatatlan fallal veszi magát körbe.
    Viszont a fiúk akcióján nagyon jót nevettem, egy kicsit nosztalgikus volt, mert már rég olvastam a bolondos, szórakoztató énjükről. Ezzel viszont feldobtad az amúgy nem túl szerethető napomat, szóval köszönöm! :) ♥
    A függő végektől pedig egyszer szívinfarktust kapok- haha, ilyen jó/jobb értelembe véve-, és most azon vacilálok, vajon Liam, Zayn vagy Niall az? Mindháromban látok rációt, de megnyugtat a tudat, hogy hamarosan ki fog derülni!


    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu!
      Cuki vagy, hogy két rész után is képes vagy mindkét helyen kommentet hagyni.❤ Azt hittem Colin felé senki sem fog valami pozitívat mutatni. Dakota személyiségének okát pedig az előző kommentednél leírtam. Örülök, hogy ilyen aprósággal is segíthettem, én köszönöm, hogy itt vagy! ❤
      Igyekszem a héten én is benézni hozzád!

      Törlés
  2. Drága Nonci!

    Elsőként hadd mondjam el, hogy mennyire sajnálom, hogy csak most értem ide, mostanában a napjaim rohanásból állnak, minden szabad percemet tanulással és alvással töltök.
    Ez a rész... huh, nem is tudom, hogy hol kezdhetném. Ez a Colin gyerek még mindig nem túl szimpatikus nekem, kissé túlzottan nyomulósnak tartom, nem tetszett, ahogy megpróbálta behívni magát a lakásba. A fiúk kis magánakciójától viszont elolvadtam, annyira édesek voltak, amikor letámadták Dakotát a kérdéseikkel, egyértelműen ez volt a kedvenc jelenetem.
    Ettől a végtől pedig szóhoz sem jutom, egy részem azt sejti, hogy Niall lesz Dakota vendége, de talán csak a reményem túl erős.
    Nagyon-nagyon szerettem ezt a részt, annyira jólesett kikapcsolni az agyam arra az időre, amíg olvastam, úgyhogy nagyon köszönöm! <3

    Kitartást a sulihoz, meg úgy mindenhez!

    N.x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága! :)
      Semmi baj nincs, most úgysem sikerült új részt írnom a suli miatt, szóval nem maradtál le semmiről. Örülök, hogy egy kicsit is segíthettem. Én köszönöm, hogy itt vagy, és időt szánsz rám, mikor ki se látsz a tanulnivalóból. ❤
      Köszönöm, neked is! Hamarosan őszi szünet. :)

      Törlés