2016. november 12., szombat

12.- rész

Hajnali 3 van, a szemeim alatt sötét karikák éktelenkednek, de még mindig képtelen vagyok az alvásra. Az ajtóban toporogva várom, hogy Zayn végre felöltözzön és elindulhassunk végre, még akkor is, ha nekem semmi keresnivalóm nincs odakint. Egy pokrócot szorongatva lépdel lefelé, felkapja a kabátját, s miután belebújik a cipőjébe is, kérdő tekintettel pillant rám.
- Minek a pokróc? - kérdezem normális hangerőn, miközben bezárom magunk után az ajtót.
- Tudod, hiába van hideg, én le szeretnék ülni.
- Azt hittem csak jövünk és megyünk - értetlenül pillantok hátra, majd gyorsítok a lépteimen, és összébb húzom magamon a kabátot.
- Úgy is lesz.
Egy közeli padra ülünk le, a környék csendes, és az autók száma is csak fél óránként haladja meg az egyet. Niallel mindig ide jöttünk, ezért ismerem túlságosan is a környékbéli elhagyatott utcákat.
- Szóval, végre beavatnál  a terveidbe? - faggatom, mikor kényelmesen elhelyezkedik. Előveszi a zsebéből a számomra már ismerős dobozt, én mégis nemet intek a fejemmel, mikor megkínál. A bizonyos éjszaka után elmondtam neki, hogy mikor levegőre volt szükségem, az ő kabátja volt rajtam, én pedig hirtelen felindulásból kihasználtam az alkalmat, és eltulajdonítottam egy szál cigit a dobozából. Megfogadtam magamnak, hogy soha többet nem teszek ilyet, azóta pedig Zayn mindig kihasználja az alkalmat, hogy felajánlhasson egy szálat.
- Majd én beszélek vele - válaszol lustán, és egy újabb slukk után a szájával 'o' alakot formálva igyekszik füstkarikákat fújni, több, kevesebb sikerrel.
- Erre a válaszra kellett fél napot várnom? - felpattanok, legszívesebben itt hagynám, de tudom, hogy nem tehetem.
- Ülj vissza - a hangja nyugodt, megvárja amíg ismét helyet foglalok mellette, és csak azután kezd el beszélni. - Egész nap azon gondolkoztam, hogyan tudnék nektek segíteni. Holnap beszélni fogok Niallel, úgy ahogy veled is beszélgettem nem olyan rég. Tudom, hogy ez számodra teljesen hülyeségnek hangzik, de hidd el, hogy működni fog.
Elnyomja a cigijét, s miután magamhoz térek a gondolataim fogságából én is felállok, összehajtom a pokrócát és néma léptekkel követni kezdem. Egész úton azon rágódom, hogy vajon Niall, hogyan fog reagálni Zaynre, hogy egyáltalán mit mondhat majd neki Zayn, és, hogy ezután is jóban leszünk-e.  A lelkem mélyén tudom, hogy nem akartam megbántani Niallt, mikor rátaláltam a pincében, de nagyon rosszul esett, hogy nem hallgatott rám, és felfedte maga előtt azt a titkot rólam, amit én még sosem mertem senkinek.
- Gondoltad volna, hogy ilyen jóban leszünk? Úgy értem, nem voltam valami kedves veled, mikor ideköltöztünk.
- Miért jóban vagyunk? - felnevetek az arcát látván, a kezébe nyomom a pokrócát amit eddig a kezemben szorongattam, helyette pedig a zsebeimben kezdek el turkálni. A mutatóujjamon pörgetem az apró kis kulcsot, s mikor beérünk az utolsó utcába, a maradék utat már szinte futva tesszük meg.
Átfagyva lépek be a kellemesen meleg lakásba, a cipőm és a kabátom ledobom az egyik székre. Az órára pillantva jövök csak rá, hogy holnap borzalmasan nehéz lesz a felkelés, hiszen már csak 3 órám maradt az alvásra. Hosszú napok óta viszont megkönnyebbülve érzem magam, és mondhatni boldogabbnak, ezért inkább csak vállat vonok, és a hűtőhöz sétálok, amiből egy doboz tejet veszek csak ki. Két bögrébe töltve melegítem meg, s miután finom kakaót varázsolok belőlük, az egyiket átadom az asztalnál várakozó Zaynnek. A szemein látom mennyire fáradt, ezért könnyen megállapodok vele azon, hogy a kakaóját már nem itt lent fogja meginni. Udvariasan maga elé enged, csendben tesszük meg ezt a rövid utat, ám még mielőtt mindketten elvonulnánk a saját szobánkba, megállítom, és szorosan megölelem.
- Köszönöm - motyogom a mellkasába, majd a bögrét a számra szorítva eltűnök a saját ajtóm mögött.
Könnyedén felhörpintem a még meleg italt, s mielőtt végleg lefeküdnék aludni, legalább 3 ébresztőt is állítok a biztonság kedvéért, hiába érzem azt, hogy egyikre sem fogok felébredni.

A reggelem pokolian kezdődik. Mérlegelem a dolgokat, de hiába szeretnék itthon maradni, mindig sikerül belebotlanom valakibe, aki megakadályoz. Megúszhattam volna az egészet, ugyanis a jóslatom beteljesült, az összes ébresztőmet átaludtam, de Harry volt olyan kedves, hogy benézett hozzám, és addig nyaggatott, amíg fel nem keltem.
A legalább fél óra hátrány miatt nem vesződöm sminkeléssel, és  a hajamat is csak egy laza copfba fogom, nem töltök el hosszú perceket sem a szekrény előtt, azt veszem fel, ami elsőnek kerül a kezeim közé. Morgolódva kapom fel a kabátomat, becsapom az ajtót magam után, és a szokásosnál is gyorsabban kezdem el pakolni egymás után a lábaimat.
Az eget sötét felhők borítják, és a szél is egyre jobban fújni kezd,mikor pedig beérek az iskola utcájába egy hideg esőcseppnek sikerül az én orromra pottyannia. Rohanni kezdek, és most az egyszer szerencsém van, miután becsukódik mögöttem az ajtó, leszakad az ég. Felszenvedem magam a második emeletre, s miután elfoglalom a becses helyem, a már kissé kihűlt kávémat kezdem el kortyolgatni, de úgy tűnik hiába. A rohanás és a kávé egyvelege meghozta a kívánt hatást, de úgy tűnik, hogy ez csak az első órára volt elég. Második órán ismét rám tör a borzalmas fáradtság, hallom a matek tanárom szavait, de képtelen vagyok valami érthetőt is felfogni belőlük. Az asztalra könyökölve megtámasztom a fejem, s mikor már nem bírom tovább, nem küzdök a fáradtság ellen, becsukom a szemeimet, és legközelebb már csak a csengő éles hangját hallva nyitom ki őket.
Ráveszem magam arra, hogy felkeljek, tudom, hogy felesleges itt ülnöm, hiszen figyelni már úgysem tudok, ha pedig kellően éber lennék, a gondolataim úgyis Niall körül járnának.
A teremben kifüggesztett órarendre pillantok, ami megerősíti bennem a tényt, hogy egy olyan óra következik, amin nem kell együtt lennem a többiekkel, ilyenkor senki sem gyaníthat semmit, ezért összeszedem minden cuccom, kisétálok a teremből, de a helyett, hogy oda mennék, ahol az órám lesz, egyenesen a mosdóba megyek. Becsengetés után várok még pár percet, majd amikor sikeresen meggyőződöm arról, hogy a folyosók üresek, a lehető leghalkabban elindulok kifelé. Sikeresen kijutok az utcára, a fejemre húzom a kapucnim, és meg sem állok addig, amíg haza nem érek.
Nem tudom, hogy a fiúk hol lehetnek, de nem akarom, hogy tudjanak rólam. Csak a sáros cipőmet veszem le, amit egy kevésbé jól látható helyre dugok el. A lélegzetemet visszatartva igyekszem fel az emeletre, a ténytől, hogy lebukhatok, a szívem iszonyatos tempóban kezd el dobogni, a kezeim pedig remegnek. Addig nem nyugszom meg, amíg be nem léphetek a szobámba. Kifújom az eddig bent tartott levegőt, a táskámat és a kabátomat ledobom az első székre, én pedig a bemászom a kellemesen puha ágyamba, amit nagy hiába volt korán reggel itt hagyni.
Bármennyire is szeretném, csak másfél órát sikerül aludnom, magamban morgolódva mászom ki az ágyból, hogy a konyhában ihassak egy bögre meleg teát, de az egészet nem gondolom át, ahogy kilépek a szobából, a tekintetem összetalálkozik Niall kék íriszeivel. A vér is kifut az arcomból, és ő is eléggé meglepődik.
- Te mit keresel itt? - kérdezi, én pedig kénytelen vagyok bevallani neki, hogy ellógtam.
- Mi van a kezedben? - az ujjai közt szorongatott papírra bökök, amit szégyenlősen a háta mögé rejt.
- Az ágyadra akartam tenni, hogy lásd amikor haza jössz, de most, hogy már itt vagy nincs szükség rá. Most már inkább csak azt szeretném megkérdezni, hogy beszélhetünk-e?
Hosszú perceknek tűnő ideig bámulok rá, nem is tudom mit mondjak, ezért csak bólintok, s miután belép a szobámba, én becsukom magunk mögött az ajtót.

2 megjegyzés:

  1. Drága Nonci!

    Ne már, komolyan!? Majdnem szívinfarktust kaptam, hogy pont itt, és pont így lett vége, de legalább tudom, hogy Niall lép, és csinál valamit! Nagyon örülök, és borzasztóan várom a folytatást! ❤❤❤

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lu! :)
      Köszönöm szépen, én is csak hasonlókat tudok mondani, mint amiket te írtál válaszként. Elmondani sem tudom, hogy mennyire jól esik a támogatásod! ❤❤
      Igyekszem minél előbb feltenni! :)

      Törlés